Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kezdődik a Bozsik Program is

2016.09.08

A nagy pályás szezonkezdés után szeptember második hétvégéjén már a Bozsikos gyerekek is pályán lesznek!

A megújult műfüves pálya

Teljes hétvége vár csapatainkra, különösen a szombati nap lesz sűrű egyesületünk életében. Három legidősebb korosztályunk is hazai környezetben szerepel, 10:00-tól és 12:00-tól az U19 illetve az U17 fogadja majd az előző szezon nagy ellenfelét az Airnergy csapatát, eközben 11:30-tól az U16 is játszik, az ellenfél a Nyergesújfalu lesz.

Az U15 és az U14-es korcsoport a REAC pályáján vendégszerepel majd, 14:00 és 16:00 a két kezdési időpont.

Utaznak a Regionális Bozsik-programban versenyző csapataink, az U13 és az U11 Tokodon játszik szombaton délelőtt.

Vasárnap első alkalommal utazik idegenbe a Megye III-as csapat, Súron lépnek a fiúk pályára 16:00-kor. Délelőtt a Grosicsban lesz megtartva a helyi Bozsik-Program első napja, 9:00-tól az U13-as és az U11-es korosztály számára.

Jó szerencsét, sok sikert kívánunk sportolóinknak, edzőinknek! 
HAJRÁ TATABÁNYA!