Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Jó hétvégét zártunk

2017.03.06

Az első "nagyüzemű" hétvégén van túl Egyesületünk  2017 tavaszán. Minden nagy pályás bajnoki csapatunk meccset játszott szombaton vagy vasárnap, lássuk az eredményeket.

FELNŐTT
Várgesztesre látogattunk a hétvégén bajnoki meccsre. A mérkőzés két gyors Mena-góllal indult, majd kicsit ellaposodott. Komoly mezőnyfölényünk ellenére a helyzetek kihasználásával hadilábon állt a csapat. A félidőt jelző sípszó előtt Wágner Dávid is megszerezte első bajnoki gólját csapatunkban, így 3-0-ás előnnyel mehettünk az öltözőbe.
A második félidő nem a folyamatos játékról szólt. Rengeteg volt az apró szabálytalanság az eső áztatta pályán, és a sok csere is tördelte a meccset. Szerencsére a srácok feje tiszta maradt a héten történtek után is, Pawelec Krisztofer kétszer, Fehér Bence pedig egyszer volt eredményes, és egy szögletünk után öngól is esett, így 7-0-ás magabiztos győzelmet arattunk. Köszönjük a sok szurkolónak, hogy elkísérték és biztatták csapatunkat a rossz idő ellenére is!
A bajnokság egyik rangadóját is tegnap tartották, Almásfüzítő - Császár 1-4, így 5 pontra nőtt előnyünk a táblázaton.

U19
Alaposan felforgatott kerettel várta U19-es csapatunk a szombati II. Kerület elleni meccset. Sok U17-es játékossal felállva is sikerült felvenni a versenyt az ellenféllel, és Králl Kevin találatával itthon tartotta a csapat a három pontot.

U17
A játékosok feljebb tolása talán legjobban az U17-es csapatot viselte meg, egy fizikálisan jól kinéző, remek felfogásban játszó, a bajnokság 2. helyén álló ellenféllel kerültek szembe. Sajnos sok babér nem termett ezen a találkozón a fiúknak, a II. kerülte magabiztos 6-1-es győzelmet aratott. Csapatunk gólját a 15 éves Nagy Tamás szerezte.

U16
Plotár Gyula tanítványai a TAC ellen készültek szombaton, és egy remek meccsen, sokszor ötletes, gyors támadásokat vezetve magabiztos 8-1-es győzelmet arattak.Nádudvari Dávid Gergő háromszor, Aknai Martin, Nagy Richárd, Nagy Kevin, Pluhár Máté és Juhász Attila egy-egy alkalommal volt eredményes.

U15
Dabasra utazott az U15-ös csapat és a múlt heti gyenge második félidő játékot (3-0-ás vezetésről 8-3-as vereség lett a Szolnok elleni meccs) egy szép, 6-1-es győzelemmel feledtették. A háromszor is eredményes Juhász Attila mellett Hadobás Zétény kétszer, Máté-Kovács Dávid pedig egyszer volt eredményes.

U14
Dabason járt legfiatalabb nagy pályás korcsoportunk is. Nagyon sok U13-as játékossal felállva sem vallott szégyent a társaság, és 0-0-ás eredménnyel egy pontot hazahozott a piros-fehér ellenféltől.

Folytatás március 11-én, amikor újabb komoly kihívás elé néznek csapataink, hiszen a sorsolás szeszélye miatt 4 felső korosztályunk is egy napon lép pályára. A hétvégén U13-as és U11-es csapataink is elkezdik a Bozsik programban tavaszi szereplésüket.

HAJRÁ BÁNYÁSZ, HAJRÁ TFCE!