Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Edzői szemmel U14

2016.12.13

Új sorozat veszi kezdetét az oldalon, az edzők maguk értékelik nagy pályás csapataink szereplését. A legfiatalabbakkal kezdünk, lássuk miként emlékszik Takács Gábor az U14-es csapat 2016 őszi teljesítményére!

"Nagy várakozással tekintettünk az első nagy pályás szezonunk elé. Tavasszal még a Bozsik-programban szerepeltünk félpályán keresztbe 8+1-es felállásban. Ez meg is látszott a gyerekek játékán a szezon első felében, de ahogy folyamatosan jöttek a mérkőzések egyre jobban belerázódtak. Voltak igen jó színvonalú összecsapásaink, de volt pár olyan forduló is amikor nem sikerült a tudásunknak megfelelően játszani. Ez a hullámzó teljesítmény látszik a tabellán is. Célunk a nyáron a 6-9. hely valamelyikének megszerzése volt, ezt sikerült teljesíteni, hiszen a 9. helyen zártuk a félévet. Véleményem szerint jobb helyezést is elérhettünk volna, ha a helyzeteink felét értékesíteni tudjuk.
A kapuban BÓDIS BOTOND a végére kapta el a fonalat. A védelemben GRÉCZI DOMINIK és HORVÁTH ROLAND nyújtott igazán jó teljesítményt, középpályán HÁZENFRATZ MÁRK, ZSÍROS ZSOMBOR és MÁRTON TIBOR játékával voltam megelégedve. A támadó szekciónál a fent már említett helyzetkihasználási százalékkal voltak problémák, ezt sokat kell és fogjuk is gyakorolni. Összességében minden játékos dicséretet érdemel az őszi teljesítményért!"

HAJÁR TASK!
Takács Gábor

Mindez a számok nyelvén:
NBII. Közép A osztály U14
9. TASK 14 5-0-9 26-40    15 pont

Házi góllövőlista:
1. Nagy Richárd 9 gól
2. Márton Tibor 7 gól
3. Zsíros Zsombor 4 gól

Legtöbb sárga lap:
Horváth Roland 4 db

Legnagyobb arányú győzelem:
2016.10.09. - Mészöly FSE - TASK 1-9

Legnagyobb arányú vereség:
2016.10.30. - TASK - Goldball 0-9

Tavaszi folytatás:
2017.02.26. - TASK - Szolnok